|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 34 találat | lapozás: 1-30 | 31-34 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Feszt György 2015. szeptember 26.Feszt professzor átvette a kitüntetéstÁder János, Magyarország köztársasági elnöke az augusztus 20-i nemzeti ünnep alakalmával a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta dr. Feszt György nyugalmazott farmakológiaprofesszornak. A kitüntetéssel a gyógyszertan területén kifejtett kutatómunkáját, valamint az erdélyi magyar tudományos élet és a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés terén végzett meghatározó szakmai tevékenységét ismerték el. Mivel a csíkszeredai főkonzulátuson megtartott ünnepélyes díjátadáson a szeptemberben 90. évét betöltött orvosprofesszor egészségi okok miatt nem vehetett részt, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja csütörtökön délután személyesen adta át a kitüntetést. Feszt professzor méltatásában elhangzott, hogy édesapja példaértékű orvosi tevékenységét követve végezte el az orvosi egyetemet, majd a gyógyszerészeti tanszék vezetője, Obál Ferenc professzor mellett kezdte el a kutatómunkát. A magyar állampolgárságú hírneves egyetemi tanár 1953-as távozása után az egyetemi ranglétrán fokozatosan előre lépve folytatta tanítómesterének munkáját, megszerezve az orvostudomány doktora, majd a gyógyszertan professzora címet. Kutatómunkájának eredményeit (az idegrendszerre ható gyógyszerek és egyes gyógynövények hatásáról) hazai és külföldi folyóira-tokban közölte, s társszerzője volt a Bukarestben 1964-ben kiadott Farmacologie című könyvnek. Nyugdíjazását követően fontos szerepet vállalt az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának az élén, s az EME vezetősége 2005-ben Mikó Imre-emléklappal ismerte el kiemelkedő teljesítményét, a Magyar Tudományos Akadémia 2011-ben az Arany János-díjjal és éremmel tüntette ki. A kitüntetés átadása után a világ dolgaiban kiválóan tájékozott Feszt professzor elbeszélgetett a főkonzullal. (b.) Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 22.Életút a Cambridge-nek álmodott egyetemenDr. Feszt György marosvásárhelyi professzort a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Születésnapi ajándékként is kapta a kitüntetést, hiszen idén szeptemberben töltötte 90. életévét. A kitüntetéssel a farmakológia területén kifejtett hosszú munkásságát értékelték. A nyugalmazott professzorral az indulásról, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről, a homeopátiás készítményekről és a helyes gyógyszerhasználatról beszélgettünk. – Mi vonzotta az orvosi pályára? – Apám orvos volt, majd 1945-től egyetemi tanár, egy időben a marosvásárhelyi orvostudományi egyetem dékánja, majd halála előtt pár évig rektora. Az 1872-ben alapított és a Ferencz József nevét viselő kolozsvári egyetemen – amely Magyarország második egyeteme volt – tanult s fiatal tanársegédként dolgozott. 1919-től kezdve gyakorló belgyógyász és röntgenorvos volt, az egyik első erdélyi röntgenológus, aki még a tudományág nagyjainál tanult. Amikor 1945-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem orvosi kara átköltözött Marosvásárhelyre, a karnak ő lett a dékánja, Csőgör Lajos professzor volt a rektor. Apám aránylag fiatalon, 63 éves korában halt meg. Jómagam a Kolozsvári Református Kollégiumba jártam elemi és középiskolába 1932 és 1944 között. Ma is szeretettel és tisztelettel emlékezem középiskolai tanáraimra. Az akkori kollégiumnak olyan erős tanári kara volt, hogy 1945 után többen egyetemi tanárok lettek. Középiskolában nagyon érdekelt a kémia. Esténként mindig az apám rendelőjében, az ő íróasztala mellett tanultam. A könyvespolcról elővettem egy-egy orvosi könyvet, atlaszt, nézegettem az ereket, az idegeket, így aztán az orvosi felé irányultam. – Az orvosi pálya egy sajátos területén, a farmakológián kötött ki. Miért döntött a gyógyszertan mellett? – 1950-ben végeztem el az orvosi egyetemet. Az orvostudományi szakmák közül elsősorban a kémia érdekelt, és későbbiekben sem vonzott igazán az orvosi gyakorlat. Fiatalon klinikán is dolgoztam, de az 1949–50-es tanévtől megragadtam az egyetem gyógyszertani, vagyis farmakológia tanszékén. Megjegyezném, hogy a farmakológia nem tévesztendő össze a gyógyszerészettel. A farmakológia orvosi szakma: azzal foglalkozik, hogyan hatnak a gyógyszerek a szervezetben. Ezzel szemben a gyógyszerészet a gyógyszerek készítésével és fizikai-kémiai összetételével foglalkozó tudományág. – Munkássága során többek között az idegrendszerre ható gyógyszerek és a gyógynövények hatását is kutatta. Az ötvenes években mennyire volt fejlett a pszichiátria? – Ez az orvostudomány különösen érdekes terület volt, mert az ötvenes évek táján – amikor a gyógyszertanra kerültem – óriási haladás történt az idegrendszerre ható gyógyszerek kifejlesztése terén. Akkor jelent meg a pszichofarmakológia, a lelki életre ható modern gyógyszerek csoportja, amely forradalmasította az elmebetegségek kezelését. A nyugtató hatású neuroleptikumok megjelenésével nem kellett a nyugtalan elmebetegeket tartósan bezárva tartani, mert megfelelő gyógyszeres kezeléssel otthon, családi körülmények között is gondozni lehetett őket. A pszichofarmakológia kifejlődésének az időszakában mindez nagyon érdekelt. Főként azt vizsgáltam, hogy az új szerek a vegetatív idegrendszeren keresztül miként befolyásolják a különböző szervek működését, a vérnyomást, a szívműködést és az anyagcserét. A farmakológia határterület a klinikai és az állatkísérletes orvostudomány között. Ma már két ága van: az experimentális, állatkísérletes és a klinikai. Ez utóbbi a beteg szervezetben vizsgálja a gyógyszerek hatásmechanizmusát. A gyógynövények közül főleg a vizelethajtókat vizsgáltam. Obál Ferenc professzor tanítványaként és később munkatársaként kezdtem tudományos kutatómunkát végezni. – Évtizedeket töltött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Hogyan élte át a változásokat, és milyen esélyt lát az önálló magyar kar megalakulására? – 1945-ben Kolozsváron két egyetem működött: a korábban Ferdinánd király, majd a világhírű román tudós, Victor Babeş nevét viselő egyetem és a magyar egyetem, amely 1945-ben vette fel Bolyai nevét. A két egyetem intézetei jól megfértek egymás mellett, mígnem 1960-ban megtörtént az egyetemek egyesítése. Az orvoskarnak klinikákra volt szüksége, de a kolozsvári klinikákon a magyar orvoskar nem kapott helyet. Ezért kerestek egy másik várost a működéshez. Végülis Marosvásárhelyben állapodtak meg, ahol megfelelőnek tartották az üresen álló egykori hadapródiskolát és a körülötte levő gyönyörű parkot. A fáma szerint Ludány professzor azzal a felkiáltással tért vissza Marosvásárhelyről Kolozsvárra, hogy az új egyetem olyan lesz, mint a Cambridge. Eldőlt, hogy az orvoskar átköltözik Marosvásárhelyre. Az 1948-as tanügyi reform az orvoskarokat leválasztotta a tudományegyetemekről és önálló orvosi és gyógyszerészeti egyetemekké alakította át, így a vásárhelyi kar is Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetté alakult. Ez eredetileg magyar tannyelvű egyetem volt, ahogy a Bolyai Tudományegyetem is. 1962-ben lett kétnyelvű az oktatás, olyan módon, hogy az előadások mind a két nyelven folytak, de a gyakorlatok csak románul. Ez azt jelentette, hogy a gyakorlatvezető tanársegédi kar számottevően bővült román kollégákkal. Nem szerveztek külön román és magyar kart, hanem egy fakultás keretében folyt a kétnyelvű oktatás. A hallgatóságban általában fele-fele volt a magyarok és a románok aránya. Mivel a gyakorlatok román nyelven folytak, a tanársegédi utánpótlás román irányban fejlődött jobban, a magyar anyanyelvű tanszemélyzet, az előadók utánpótlása gyengült. A jelenlegi oktatási törvény multikulturális egyetemnek tekinti a MOGYE-t. Azt írja elő, hogy a multikulturális egyetemeken önálló karokat, fakultásokat lehet szervezni. A vásárhelyi egyetem vezetősége az oktatási törvény lehetőségét figyelmen kívül hagyja, és emiatt nem alakult meg külön magyar és román nyelvű kar. A magyar nyelven történő oktatás háttérbe szorult, a magyar nyelven oktatók számaránya lecsökkent. A magyar oktatók érvényesíteni szeretnék a tanügyi törvénynek azt a kitételét, hogy önálló kart alakítsanak, de a jelenlegi vezetőség ebben egyelőre nem partner. – A gyógyszeripar nagyon gyorsan fejlődik és valóságos nagyhatalommá vált a világpiacon. Hogyan vélekedik erről? – A 19. század végén, amikor megjelentek a szintetikus, nem növényekből származó gyógyszerek, a gyógyszervegyészet egyre gyorsabb ütemben fejlődött. Az ötvenes évektől háttérbe szorult a gyógyszertárakban történő gyógyszerkészítés, amikor az orvos által előírt anyagokból állít elő gyógyszert a patikus. Ma a gyógyszertárak többsége csak az iparilag gyártott készítményeket kínálja. Marosvásárhelyen is aránylag kevés az olyan gyógyszertár, ahol készítenek is gyógyszereket. A gyógyszervegyészeti ipar a vegyiparágak közül az egyik leggyorsabban fejlődő és legjobban jövedelmező üzletág lett. Az előállított készítmények többsége úgynevezett generikus készítmény: a különböző vállalatok egy korábban sikeressé vált vegyi anyag licenszét megszerezve állítják elő. Ezeknek a gyógyszereknek ugyanaz az összetétele, mint az eredetileg kifejlesztett régi gyógyszeré. Ezért van az, hogy sok gyógyszerkészítő cég világszerte bizonyos hatóanyagú gyógyszert kínál más-más néven. – Mi a véleménye a homeopátiás készítményekről? – Szerintem ez egy túlhaladott tanítás. Hahneman – aki ezt az irányzatot létrehozta – abból a feltevésből indult ki, hogy az anyagok hígításával erősödik a hatásuk. Emiatt olyan mértékű hígításokig is elment a homeopátia, ami bizonyítottan hatástalan. A farmakológia képviselői a homeopátiás készítményeket nem tartják értékesnek. Egy előnyük azonban biztosan van: nem ártanak. A homeopátia irányzata arra késztette az orvosokat, hogy gondosabban figyeljék a beteget, a tüneteket. Az orvostudomány a középkortól kezdve nagy elméleti háttérrel is rendelkezett: teóriákat állítottak fel a betegségekről, amelyeket aztán sorra megdöntöttek. A homeopátia a betegségek pontosabb megismerésében segített, de a mai orvoslás nemcsak a tüneteket kezeli, hanem próbálja felfedni és leküzdeni a betegségek okait is. – Szakemberként, kutatóként mit tanácsol azoknak, akik kételkednek a gyógyszerek hatásában, félnek a mellékhatásoktól vagy éppenséggel túl sok gyógyszert fogyasztanak? – Az arany középút a helyes! Egyaránt helytelen a gyógyszerek túlzott használata és a gyógyszertől való teljes idegenkedés. Vannak életmentő gyógyszerek. Fontos szempont, hogy az orvos tanácsára szedjünk gyógyszert, és nem a barátnő vagy az ismerősök által ajánlott készítményeket és adagokat. Nincs olyan gyógyszer, amelynek ne lenne mellékhatása is. Általában minél nagyobb az adag, annál több mellékhatás jelentkezhet. Vannak kedvező mellékhatások is: egy gyulladáscsökkentő szernek a fájdalomcsillapító hatása például hasznos mellékhatás. De lehetnek veszélyes vagy káros mellékhatások is. Ezért fontos, hogy az orvos utasításait betartsuk, s figyeljünk az egyén sajátos gyógyszerérzékenységére is. – A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével több évtizedes munkásságát értékelték. Mennyire elégedett szakmai pályájával? – Nagy megtiszteltetésként vettem át a magas állami kitüntetést, nagyon örültem annak, hogy mind a kutatásban, mind az orvosképzés terén végzett tevékenységemet Magyarországon is ismerik és értékelik. Évtizedeken keresztül arra törekedtem, hogy mindkét területen jó eredményeim legyenek. Feszt György Kolozsváron született 1925. szeptember 15-én. 1950-ben végezte el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, s a farmakológiai tanszéken kapott tanársegédi állást Obál Ferenc professzor mellett. 1963-ban lesz az orvostudományok doktora, a gyógyszertan egyetemi tanára. Mintegy nyolcvan dolgozata jelent meg hazai és külföldi szaklapokban a gyógyszerhatástanról, kutatta az idegrendszerre ható gyógyszerek és gyógynövények hatását. Társszerzője az 1964-ben kiadott Farmacologie című tankönyvnek. Nyugdíjazását követően az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának élén tevékenykedett, az egyesület vezetősége 2005-ben Mikó Imre-emléklappal ismerte el kiemelkedő teljesítményét, a Magyar Tudományos Akadémia 2011-ben az Arany János-díjjal és -éremmel tüntette ki. Simon Virág Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. március 8.Marosvásárhely lesz a 2016-os tudományos ülésszak helyszíneSzombaton a Vártemplom gótikus termében tartotta szokásos év eleji közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya. A résztvevők elfogadták a szakosztály múlt évi tevékenységéről szóló beszámolót, megszavazták a 2016-os munkatervet, újraválasztották a lejárt mandátumú választmányi tagok többségét, kettő helyébe pedig új tagot juttattak be a vezetőségbe. A Szabó Béla professzor, a választmány elnöke vezette közgyűlésen elhangzott, hogy a szakosztálynak jelenleg 900 aktív tagja van, 2015-ben 69-en iratkoztak be. A tagsággal való kapcsolatot az Orbán-Kis Károly által karbantartott hírlevélen keresztül tartják. A szakosztályt orvos-továbbképzéseket szervező és kreditpontadó egyesületként 2015-ben is akkreditáltatták az Országos Orvosi és Fogorvosi Kamaránál. Ha valaki a helyi jellegű és az országos rendezvényeken is részt vett, megszerezhette a szükséges számú kreditpontot – hangzott el az ülésen. Az elmúlt évben a Kultúrpalota nagytermében ünnepelték meg a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70. évfordulóját, és erre az alkalomra egy kötetet is megjelentettek. A múlt év áprilisában Kolozsvár volt a helyszíne a szakosztály XXV. tudományos ülésszakának, amelyen 103 előadás hangzott el, és 495-en vettek részt. Az ülésszak keretében Feszt György professzort Csőgör Lajos-díjjal, Szilágyi Tibor professzort Lencsés György–Ars medica díjjal tüntették ki. Török Tamás gyógyszerészhallgató Dr. Kopp Elemér- pályadíjat vehetett át. Az ülésszakot Bódizs György alelnök szervezte. A múlt évben is megtartották Székelyudvarhelyen a XXII. családorvosi továbbképző konferenciát, amelynek fáradhatatlan szervezője Balla Árpád főorvos. Szeptemberben Szémán Péter, az EME szilágysomlyói csoportjának vezetője szervezte meg a XXIII. Báthory Napok keretében a XXII. orvostovábbképző konferenciát az egészséges életmódról. A Magyar tudomány napja Erdélyben égisze alatt Csíkszereda volt a helyszíne a XIX. Erdélyi Orvosnapoknak (Sipos Emese és Pázmán Enikő rendezésében). Az Orvostudományi Értesítő különkiadásokban jelentette meg a kolozsvári tudományos ülésszak és múlt évi Tudományos Diákköri Konferencia előadásait. 88. kötetének két száma a nyomdában van, költségeit a Gedeon Richter Románia Rt. fedezte. A Magyar tudományosság Romániában 2002–2013 között (2015) című kötetben a Gyógyszerészeti kutatások című fejezetet Gyéresi Árpád professzor szerkesztette. Vass Levente a Studium Alapítvány lapját és az orvosi szaknévsort tartalmazó füzetet mutatta be. A múlt évben is meghirdették a szakosztály által és a Semmelweis Egyetemmel közösen is a kutatóknak szóló pályázatokat, amelyeken két kutató és öt kutatócsoport nyert meg. A legjobb tanulmányi eredményt elért hallgatókat ballagáskor Csőgör Lajos-díjjal jutalmazták. Feszt György és Gyéresi Árpád professzoroknak Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta. Fülöp Ibolya adjunktus, aki a beszámolót és a tevékenységi tervet bemutatta, a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány fiatal kutatói ösztöndíjában részesült, Sipos Emese professzornak a Dr. Mikó Imre-emlékplakettet adományozta az EME vezetősége. Dr. Benedek Imre professzor bejelentette, hogy a 180 tagot számláló kardiológiai szakcsoport vállalja, hogy továbbképző tanfolyammal egybekötött népszerű évi tanácskozásukon társszervezőként feltüntetik az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályát. Tudományos tevékenységük ismertetése során bejelentette, hogy egy újabb pályázatot nyertek, ennek keretében 22 millió euróból gazdálkodhatnak. A szakosztály 2015-ös megvalósításai között szerepel az Orvostudományi Értesítő szerkesztésébe bevezetett Editorial Manager program, ami korszerűbbé, gördülékenyebbé teszi a szerkesztőségi munkát, és amelyet Mezey Tibor ismertetett. A megszokott forgatókönyvet követő 2016-os munkatervből kiemeljük, hogy a XXVI. tudományos ülésszak helyszíne Marosvásárhely lesz. A nulladik napon a fiatalok kérésére pályázatírásról, magánrendelő megnyitásáról, a malpraxis- biztosításról és egyéb, őket érdeklő gyakorlati ismeretekről tartanak előadásokat. Továbbra is érvényben marad, hogy akik a jelentkezési határidőig közlésre alkalmas formában küldik be tudományos dolgozatukat az Értesítő szerkesztőségébe, ingyenesen vehetnek részt az ülésszakon. Bár 2015-ben nem járt sikerrel, 2016-ra is meghirdetik a könyvkiadási pályázatot. Az ülés végén került sor a választásra. Incze Anna sepsiszentgyörgyi, Pázmány Endre csíkszeredai és Simon István gyergyói választmányi tagok, akiknek lejárt a mandátumuk, továbbra is vállalták a megbízatást. A nagyváradi Földes Béla Kékedi Imre margittai orvost ajánlotta maga helyett, amivel egyetértett a választmány. Kovács Dezső professzor megüresedett helyére ketten pályáztak, Kovács István belgyógyász főorvos, kardiológus szakorvos, aki a fiatalítás jegyében való előrelépésben ígért segítséget, és Székely Edit, a MOGYE mikrobiológiai tanszékének adjunktusa, aki végül is eggyel több szavazattal került be a választmányba. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2016. május 19.Szóra bírták az erdélyi orvoslás és gyógyszerészet múltjátA Péter házaspár Marosvásárhely díszpolgárai Aprólékos, minden részletre kiterjedő figyelemmel és türelemmel vallatják a múltat: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, az Erdélyi Múzeum- Egyesület történetét, az erdélyi gyógyszerészet, fogorvoslás gyökereit és fejlődését, az erdélyi gyógyítók életét és munkásságát. Kutatásaik helyszínei könyvtárak, levéltárak, múzeumok a határokon innen és túl, leszármazottak, magánszemélyek, s végszükség esetén akár a temetők is. Gyűjtenek, rendszereznek, lajstromokat készítenek, majd könyveket írnak, hogy egyetlen, még felderíthető információ se vesszen kárba. Teszik ezt olyan egyetértésben, energiával és szenvedéllyel, ami ritkán adatik meg egy házaspárnak. Munkájuk eredményeként szinte minden jelentős szakmai kitüntetést átvehettek az évek során. Dr. Péter Mihályt, a MOGYE nyugalmazott emeritus professzorát, az MTA külső tagját és feleségét, dr. Péter H. Mária nyugalmazott egyetemi adjunktust, gyógyszerészt az elmúlt héten városunk díszpolgáraivá avatták. Ennek tiszteletére közöljük a velük készültbeszélgetés szerkesztett változatát a Hány ember Ön, professzor úr? című kötetből (Studium Kiadó, 2013) A vírus – Először is azt kérdeztem a Péter házaspártól, hogy miként fertőződtek meg az orvos- és gyógyszerésztörténeti kutatás "vírusával"? – Diákkoromban a történelem-földrajz tanári pálya vonzott – mondja Péter professzor, majd a választ felesége egészíti ki: a Gyógyszerészeti Kar dékáni tisztségét betöltő Rácz Gábor egyetemi tanár mellett a Farmakognózia Tanszéken dolgozott, amikor Spielmann József orvostörténész professzortól azt a felkérést kapták, hogy a készülő Romániai magyar irodalmi lexikon gyógyszerészeti szakirodalom szócikkét megírják. A feladatot teljesítették, majd Dávid Gyula kérésére a 42 éven át szerkesztett lexikon 47 (Péter H. Mária), illetve 31 (Péter Mihály) szócikkét állították össze. Az első felkérés volt tehát a "vírus", amely az erdélyi orvoslás és gyógyszerészet múltjának és jelenének a feltérképezésére, számbavételére sarkallta őket. – Kevesen tudják, hogy Péter Mihály professzor második keresztneve a Heinrich. Életrajzi adatai alapján német az anyanyelve – tekintünk vissza regénybe illő életének kezdeteire. – Édesapám 13 gyermekes csíkpálfalvi székely családból származott, édesanyám Nösner Elwine Katherine, az első Beszterce környéki (Nösnerland) szász telepesek leszármazottja, és 13. testvére születése után maradtak árván. Édesapám, aki Marosvásárhelyen végezte a jegyzői tanfolyamot, Abafájára került gyakornoknak, és Szászrégenben ismerte meg édesanyámat. A kisebbik bátyámmal (hat gyermekükből négyen nőttünk fel) én már Sóváradon születtem (1929-ben). Családunknak gyakran kellett költöznie, attól függően, hogy édesapámat hova helyezték. Az első két elemit Vajdaszentiványon végeztem, majd a szászrégeni német iskolába jártam négy éven át. Tanulmányaimat a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Fiú-főgimnáziumban folytattam, ahol a bátyám is tanult. 1948-ban, az utolsó évfolyamon érettségiztem. – Hogyan lett a történelem-földrajz szakból orvosi egyetem? – A bátyám már oda járt, s mivel csak egy télikabátunk volt, hogy felváltva viselhessük, kénytelen voltam én is az orvosi egyetemre iratkozni. "Telefonkönyvet" érdekesen – Miért választotta a mikrobiológiát? – Az egyetemet 1954-ben érdemoklevéllel végeztem, ami azt jelentette, hogy hat hónapos körorvosi munka után visszatérhetek gyakornoknak. Kezdetben Bögözben voltam körorvos, majd Mezőcsávásra helyeztek át. Bár a fertőző betegségek klinikáját kértem, az egyetem rektorával megegyeztünk, hogy három évet a bakteriológián töltök, ami hasznos lesz a későbbi infektológusi munkámban. A három évből 43 lett. Közben megszerettem a tantárgyat. Valószínűleg azért, mert igazából nem akartam orvos lenni, s a tanításhoz nagyobb kedvet éreztem. Úgy gondolom, sikerült megtalálnom hallgatóimmal a hangnemet, s a bakteriológiát, amit telefonkönyvhöz hasonlítanak, úgy tudtam előadni, hogy a hallgatóság nem aludt el az órán. Az egyetemi hierarchia minden fokát megjártam, 1990-ben professzor, 1991-től tanszékvezető lettem. A Fogorvosi és az Általános Orvosi Karon tartottam az előadásokat és a gyakorlatot, 1962-től román nyelven is. 1962-ben mikrobiológus szakorvosi, 1965-ben főorvosi vizsgát tettem Bukarestben, 1971-ben Iasi-ban megszereztem az orvostudomány doktora fokozatot, s az évek során hazai és külföldi szakképzéseken vettem részt. 1999-ben, hetvenévesen mentem nyugdíjba. – Említette, hogy a kutatás mindvégig különösen érdekelte. Mire irányult a tanszéken folyó kutatómunka? – A bakteriológia, a vírustan és a mikológia több területét ölelte fel. Új módszert dolgoztam ki az urethritisek (húgycsőgyulladások) laboratóriumi kórjelzésére. Eredeti eljárást javasoltam a száj mikroflórája biocönózistípusokba való besorolására, kimutattam a veleszületett, illetve az immunspecifikus védelmi mechanizmusok szoros összefüggését a szájüreg mikroflórájával. Bizonyítottam, hogy egyes sarjadzó gombák és baktériumok kölcsönösen erősítik kórokozó képességüket. Foglalkoztam Maros megye felületi vizeinek mikrobás szennyeződésével és azok szennyező forrásaival, eredeti megfigyeléseket tettem egyes kórokozóknak a létfeltételeik alsó határán történő túlélésére nézve. Részt vettem a vírusos hepatitisek kóroktanának kutatásában. Munkatársként a Gyógyszerészeti Karon vizsgált több magasabb rendű növény kivonatának antimikrobiális hatását mutattuk ki. Hazai és külföldi kongresszuson ismertettem az eredményeket. A szakmai munkásságommal párhuzamosan céltudatosan foglalkoztam az erdélyi magyar orvos- és fogorvosképzés történetével, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvosi Szakosztályának százéves történetével. – Érdeklődéssel olvastam a baktériumok és vírusok változatos világáról írt, az átlagolvasó számára is közérthető könyvet, és tudom, hogy régi iskolájáról sem feledkezett meg Péter Mihály professzor. – A Kórokozó mikroorganizmusok című kötetet (Dacia Kiadó, 1988) László János professzor kollégámmal közösen írtuk, Páll Gézával A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium emlékkönyve címen jelentettünk meg két kötetet (Lyra Kiadó, Mvhely, 2002-2003). Tanítás, kutatás – Beszélgetésünk során elhangzott, hogy feleségének a biztatására kapcsolódott be a Romániai magyar irodalmi lexikon szócikkeinek az összeállításába. Dr. Péter Horváth Mária nyugalmazott egyetemi adjunktustól a MOGYI Gyógyszerészeti Karáig vezető útról érdeklődöm. – Temesváron születtem, a nagyváradi 2. Sz. Leánylíceumban (volt Orsolya-zárda) érettségiztem, a MOGYI Gyógyszerészeti Karán 1958-ban kaptam gyógyszerészi, 1973-ban gyógyszerészdoktori oklevelet és főgyógyszerészi címet. Egy éven át a nagyszalontai kórház gyógyszertárában dolgoztam, majd 1959-től foglaltam el a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar Farmakognózia Tanszékén levő üres állást. Bár 1986-ban már elkezdődött a kar felszámolása, adjunktusként a végzős évfolyamra járó magyar hallgatóknak 1988-ig még tartottam az előadásokat. 1990-ben újraindult a gyógyszerészképzés, de nem tértem vissza tanítani, nyugdíjazásomig a tanszék mellett létrehozott kutatócsoportot vezettem. A kutatómunkában a gyógynövények és illóolajos növények mikroszkópi, fitokémiai és antibiotikus hatásának a vizsgálatával foglalkoztam, valamint azok termesztési kísérleteiben is részt vettem. Jelentős eredmény volt a hivatalos levéldrogok mikroszkópiai azonosításának kidolgozása, amit már a VIII. Román gyógyszerkönyv is bevezetett. Több népgyógyászatban használatos növény addig "kísérletesen" ki nem mutatott antibiotikus hatását igazoltam. 1994-ben Nyárádszeredában beindult a budapesti Szent István, később Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Határon Túli Levelező Tagozata, ahol kezdettől fogva oktattam. 2011-ben, az 50. tanítási évemben elismerő oklevéllel tüntettek ki. A további könyvek csírája – Időközben a lexikon szócikkein is tovább dolgoztak. – Miután Dávid Gyula átvette a szerkesztését, megkeresett minket, és megbízott a további szócikkek megírásával. Mivel több adat gyűlt össze, mint amennyire szükségünk volt, az anyagot feldolgozva és kiegészítve megírtuk az Adatok a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek munkásságáról című munkát szerzőtársainkkal (Bocskay István, Brassai Zoltán, Rácz Gábor egyetemi tanárokkal, Mózes Magda előadótanárral és Péter Zoltán orvossal) közösen, ami a Genersich Antal- emlékkönyvben látott napvilágot. Az emlékkönyvet a kiváló kórbonctanprofesszornak szentelték, aki Kolozsváron, majd Budapesten volt egyetemi tanár. Születésének 150. évfordulóján a Genersich Alapítvány és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya adta ki az emlékkönyvet 1994-ben. Az utódai által létesített alapítvány rangos kitüntetését, a Genersich Antal-díjat azóta kétszer vehettük át. – A több mint százoldalas munkában már benne volt a további könyvek csírája. Mi volt a következő? – 1995-ben jelent meg a fehér könyv, A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve, amelyet a Magyarságkutatás könyvtárában dolgozó Barabás Bélával közösen szerkesztettünk. Olvasmányos gyógyszerészettörténet – A koncentrikusan bővülő kör két önálló könyvvel folytatódott. 2002-ben jelent meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában Péter H. Mária gyógyszerészettörténeti munkájának – Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai – első, majd 2013-ban a második, bővített kiadása. – Megkérem, foglalja össze, hogy milyen témákra tagolódik a vaskos kötet! – Az első fejezet az erdélyi gyógyszertár- hálózat kialakulásáról szól, a tábori patikáktól a fejedelmi, egyházi patikákon át a városi gyógyszertárakig. A második fejezet az erdélyi gyógyszerészképzést térképezi fel az 1700-as évektől a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar 1948-2000 közötti történetén át, a doktori fokozat elnyerésének lehetőségeit számba véve. Az erdélyi gyógyszerészek két világháború közötti rendkívül gazdag egyesületi életéről, a szakma képviselői által kiadott folyóiratokról, szakirodalomról és szépirodalomról, a nők szakmai térhódításáról szól többek között a harmadik fejezet, a negyedik pedig erdélyi származású, illetve Erdélyben tevékenykedett neves patikáriusok és gyógyszerészdinasztiák életútját mutatja be. Tanulságos volt számomra, hogy a két világháború között mennyire aktív társadalmi életet éltek a gyógyszerészek, akiknek könyvek, folyóiratok, sőt naptárak kiadása mellett arra is volt gondjuk, hogy a gyógyszerészözvegyeken és - árvákon segítsenek. – Visszaemlékszem elkeseredésére, amikor hűséges társát, a Tico autót kellett eladnia, hogy Az erdélyi fogorvoslás történetéből című könyvét támogatás hiányában a saját erejéből kiadja (2006, Mentor). Holott ezúttal is egy értékes és olvasmányos könyv született – fordulok újra Péter professzorhoz. – Számba vettem a fogorvoslással kapcsolatos magyar nyelvű irodalom kezdeteit Erdélyben, az erdélyi származású neves fogorvosokat, a fogorvostudomány oktatását, a magyar nyelvű és magyar nyelven közlő szakfolyóiratokat Erdélyben 1919-40 között. Receptek fogfájásra – Ma már megmosolyogtató, hogy a régi orvosi könyvek, amelyeknek fogorvosi vonatkozásait aprólékosan feldolgozta, milyen recepteket ajánlanak a fogfájásra. Érdekes lenne idézni egy-két különleges "gyógymódot". – "Holló gané, kigyóbőr fözete, földi giliszta hamúja jó a fogfájásra", vagy "hernyóférget ted az fájó fogra vagy orrvérzére: Tsalán levet Szamár ganéval elegyítsed öszve, szárazd meg, törd porrá s tedd mikor orrod vére indul". – A két önálló kötet után egy újabb közös könyv következett. Mindketten aktívan részt vettek az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának az újraindításában, vezetésében és munkájában. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának százéves tevékenységét bemutató kötetüket 2006-ban az egyesület adta ki. Megint egy nagy pontosságot igénylő, sziszifuszi munkát vállaltak. Miért tanulságos ez a történet? – 1906-ban alakult meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, 1919-ben megszűnt, 1921-ben újraalakult, és a két világháború között folyamatosan működött 1940-ig, majd 41- től 48-ig, amikor beszüntették. Hosszú szünet után, a rendszerváltást követően alakult újra. 1906-1919 között az erdélyi magyar orvosok hetente tartottak tudományos összejöveteleket, a legeseménydúsabb azonban 1990 után volt a szakosztály munkája. A Függelék egy adattár, amely az 1906 és 2000 között megjelenő Értesítők tartalomjegyzékét foglalja magába, a dolgozatok címét, szerzőjét és azt, hogy melyik Értesítő hányadik oldalán olvashatók. Az erdélyi tudományosság centenáriumára kiadott Hivatás és tudomány ( Kolozsvár, 2009) c. kötet számára megírták a Szepesszombati Genersich Antal (1842-1918) életművét bemutató fejezetet. A Feszt György professzor szerkesztette kötetben (Fejezetek az erdélyi magyar orvostudomány történetéből: kutatások 1945-1990 között), amelyik 2010-ben jelent meg, újabb két tanulmány olvasható a Péter szerzőpárostól. Bernády György gyógyszerészeti tevékenységéről, valamint Csőgör Lajos életéről egy-egy tanulmányt írtak a marosvásárhelyi személyiségekről szóló Teremtő életek című könyvben (Mentor Kiadó, 2011). Még felsorolni is hosszú a különböző szakfolyóiratokban megjelent cikkeket, tanulmányokat, így hát az elismerést jelentő okleveleket, bronzplaketteket, domborműveket vesszük számba, a Péter Mihály professzornak adományozott Munkaérdemrendtől, a külön-külön mindkettőjüknek átadott elegáns Arany János-emlékérmen át (2004, 2016) a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjéig (2009, 2014). A Magyar Orvostörténeti Társaság a Zsámboky-díjjal (2006) ismerte el munkájukat, az EME a Mikó Imre-díjjal (2009), s mindkettőjüket a Magyar Orvostörténeti Társaság is tiszteleti tagjává választotta az idén – soroltunk fel néhány elismerést a hosszú sorból. S ha valaki dicsekvésnek vélné, hogy mennyire büszkék ezekre az elismerésekre, tegyük hozzá, hogy annak a hihetetlen mennyiségű munkának, amit vállaltak és elvégeztek, a megjelent könyvek mellett ennyi a kézzelfogható hozadéka. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-30 | 31-34
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
